Az „erősevő” kihívás burgerét nem csak a bátor nevezők, de már a konyhában szorgoskodók is alaposan megkönnyezték. A kegyetlen mennyiségű kapszaicint tartalmazó ételt még a Morning Show sztárja és az esemény műsorvezetője, Rákóczi Feri is megkóstolta. Szerencsére az étterem tisztában volt a monsterburger erejével, így az enyhülésre vágyó kétségbeesett tesztelőknek jókora adag tejterméket és mézet készítettek ki a parázsló érzés csillapítására. Sőt az orvos sem volt messze, azonban rá hál’istennek nem volt szükség.
A verseny csoportokra osztva több roundban zajlott egy szigorú zsűri vigyázó tekintetétől kísérve. Voltak ugyan női nevezők is, azonban a kihívás győztese végül egy úriember, Cseszkó Ferenc lett, aki hihetetlen tempóban, 2 perc 4 másodperc alatt tüntette el a rém csípős burgert. Nem kellett azonban azoknak sem bánkódniuk, akik nem nyertek, hiszen az emlékezetes ízélmények mellett mindenki hazavihetett egy kizárólag erősevőknek járó ajándékcsomagot, mely hátizsákot, napszemüveget, energiaitalt, tollat, törölközőt, hűtőmágnest és egy igazi W35-ös piros pólót tartalmazott. Ma az étterem falán a bevállalós hősök emlékét egy tabló őrzi, melyen számos könnyező, verejtékező és levegő után hápogó erősevőt fedezhetsz fel.
Az összesen 58 versenyzővel és több mint 300 nézővel büszkélkedő rendezvényt az étterem teljes sikerként könyvelhette el. Nem kell azonban búslakodnod, hogy lemaradtál a lehetőségről, hogy síkra szállj a hatalmas és bitang erős burgerek ellen a busás fődíjért, hiszen addig is bármikor betérhetsz a W35 ROM-ba, ahol szeptembertől a megszokott kínálat mellett vadonatúj szendvicsekkel és desszertekkel várnak.
http://streetkitchen.blog.hu/2014/03/25/ilyen_volt_a_legcsiposebb_evoverseny
Forrás: w35.hu, gasztrokaloz.ucoz.hu, csabikonyhaja.blogspot.hu
Bővebben: http://gastro.hu/Magazin/W35-ROM-%E2%80%93-tobb--mint-burgerezo-174
Írta: Ambróz Nóra