Jump to content

Út a felhők között - Chang Kong gyalogút

2015. 01. 10. 13:45

Sok félelmetes gyalogút létzeik a világon, mi most bemutatjuk ezek közül is a hírhedt Chang Kong utat.

A lélegzetelállító (és lábremegtető) Chang Kong turistaút a kínai Senhszi tartományban található, és e poszt írásakor nem nagyon tudunk félelmetesebb gyalogutat elképzelni ennél.

Chang Kong

A képen látható turisták ugyan elméletileg biztonságban vannak, hiszen természetesen ki vannak kötve egy, a sziklához rögzített drótkötélhez, de azért a magunk részéről csak fenntartásokkal bíznánk a kínai óvintézkedésekben.

Annál is inkább, mert az először 700 éve megépített fapallókból álló útra a képeken is láthatóan némely helyen ráférne némi felújítás. Az ösvényt egyébként anno azért építették, hogy a remeték így kerülhessenek közelebb a halhatatlanokhoz.

Az út mindössze 30 centi széles, ami a legnagyobb jóindulattal sem tudunk kényelmesnek nevezni, és a szinte teljesen függőleges sziklafalhoz rögzítették.

Az igazán elképesztő persze az a több száz méteres mélység, ami az erre járók lába alatt tátong. Mindenesetre tériszonyban szenvedőknek nem ajánlott ez a túra...

Forrás és fotó: / Írta: Molnár Adrienn