Ha számodra egy sneaker többet jelent, mint egy bélelt lyuk, amelybe reggelente beledugod a lábad, ha szeretsz kedveskedni neki, beszélni hozzá, ha a szíveden viseled a sorsát és a hangulatát, és ha az egyik legnagyobb öröm számodra, ha barátokkal jutalmazhatod meg őt, akkor a SneakerTrackerről talán hallottál már. De legalábbis akarsz majd.
Persze nem kell a sneakerek rabságában éljünk ahhoz, hogy regisztráljunk a magyar fejlesztésű platformra.
A felhasználó szemszögéből ugyanis a közösségi aktivitásban rejlő bulilehetőség,
a gyártó szemszögéből pedig a megkaparintott temérdek hasznos infó lesz a mozgatórugója az egésznek.
A projekt egyébként még 2015-ben indult, amikor is a startup mögött álló fejeseknek beugrott egy gondolat, hogy szeretnék nyomon követni, mi lesz az eladott sneakerekkel.
A munkahelyválasztásnál a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges, ezt követi a munkahelyi légkör és a munkaadó pénzügyi stabilitása, ahol nem kell tartani
Akkor és Most Jármű Expo néven rendeznek a hétvégén a régmúlt, illetve a jelen két- és négykerekű járműveit bemutató kiállítást Esztergomban, a programot zenei fesztivál és lampionos hajós felvonulás színesíti
Globálisan a dolgozók 23 százaléka keres külföldön állást, ez az arány a magyarok körében 15 százalék - közölte a Boston Consulting Group (BCG) és a Profession.hu szerdán az MTI-vel.
Télen is szívesen utazunk a magyar tenger térségébe egy 1-2 éjszakás üdülésre. A legnagyobb érdeklődés a 4 csillagos wellness-szállodákat övezi, különösen azokat, ahol termálvíz is van. A téli hónapok közül